Előadóművészi és produceri karrierje szinte párhuzamosan indult és hosszú éveken át egyszerre volt jelen a két pályán, az utóbbi években azonban a produceri feladatai vették át a főszerepet szakmai életében.
Énekesi pályáját a debreceni Csokonai Színházban kezdte, majd onnan a Szegedi Nemzeti Szín- házba vezetett útja. A Magyar Állami Operaház ösztöndíját 2003-ban nyerte el, ahol előbb a lírai tenor repertoárban, később pedig a hősiesebb (lirico spinto) szerepekben is bizonyíthatott. Az operai karrierrel párhuzamosan bemutatkozott a Budapesti Operettszínház színpadán is, ahol szinte rögtön a színház vezető bonvivánja lett. Az évek során több mint 20 országban énekelt főszerepeket. Az Amerikai Egyesült Államok (New York, Chicago, Miami) mellett Oroszország, Japán, Kína színházaiban, illetve koncerttermeiben is rendszeres vendég.
Jogi diplomáját 2000-ben a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi karán szerezte, ahol a nemzetközi gazdasági jog területére specializálódott. Angol, német és olasz nyelvtudása révén kiterjedt és stabil nemzetközi kapcsolatrendszert épített ki Európa, Ázsia, valamint Amerika számos kulturális szervezetével, színházakkal, koncerttermekkel és televíziós társaságokkal.
A saját gondozásában 2005-ben kiadott Csárdáskirálynő lemez többszörös aranylemez lett, és hetekig vezette a lemezeladási listákat Magyarországon.
2009 óta a világ legnagyobb újévi szimultán koncertsoroztanának (www.salutetovienna.com) művészeti főtanácsadója és társproducere. Emellett a projekt new business direktora, ő felel azért, hogy a sorozat Ázsiában is megvesse lábát, és 2016-tól Japánban, Koreában és Kínában is jelen legyen a nagy koncerttermek repertoárjában.
2013-ban Vadász Dániel és Nacsa Olivér producer-ötletgazdák megálmodták a Budavári Palotakoncertet, mely a Budapesti Operettszínházzal közösen, minden évben megrendezésre kerül a Budai Vár Oroszlános udvarában.
A Virtuózok, a világ első klasszikus zenei tehetségkutató televíziós műsorának producereként szerzett kimagasló érdemeket. Feladata a zenei koncepció és műsorformátum kialakítása, koordinálása volt.
2011 óta az Operettissima Kft. ügyvezetőjeként koncertek és zenés színházi előadások létrehozásával, marketing és pr feladataival, értékesítésével, fesztivál- és turnészervezéssel, televíziós produkciók alkotásával foglalkozik hazánkban és szerte a világban. Operett, klasszikus zenei és néptánc előadások mellett egyéb kulturális események is szerepelnek repertoárukon.
2017-ben útjára indította a Cooperát, mely a vidéki operatársulatokkal együttműködve magas színvonalú, értékes operaelőadások létrehozását tűzte ki legfőbb céljául. Az előadásokkal Magyarországon és immár külföldön is kivívta a szakma és a közönség elismerését.
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |