Sajtó

Sajtó

A Kárpát-medence legnagyobb competitionfiatal énekes tehetségeknek szóló vokális versenyét, mesterkurzusát és meghallgatását második alkalommal tartják meg a jelentős zenei múltú Nagyváradon.

A Musicum Laude, a fiatal énekesek számára alapított rangos énekverseny és mesterkurzus 2024-ben második alkalommal kerül megrendezésre Nagyváradon., A 2021-es sikeres debütálást követően az esemény újra összehozza a tehetséges ifjú énekeseket és a zenei szakma kiemelkedő személyiségeit.

Az idei Musicum Laude énekversenyre május 9. és június 27. között várják a jelentkezéseket. A verseny jelenléti szakasza 2024. július 13. és 23. között zajlik majd, amikor az egyetemisták (18-26 évesek) és a fiatal énekesek (27-38 évesek) három különböző műfajban - Dal, Oratórium és Opera - mérik össze tudásukat és tehetségüket. A megmérettetésre összesen három korosztályban várják a jelentkezőket. A legfiatalabbaknak (15-20 évesek, akiknek még nincs zenei felsőoktatási hallgatói jogviszonyuk) külön kategóriát hirdettek.

Musicum Laude kivételes lehetőség a fiataloknak és a tapasztalt előadóművészeknek egyaránt. Egy olyan rendezvény, amely a tehetséget, az éneklés szenvedélyét és a zene szeretetét ünnepli. A szervezők Ioan Holendert, a világhírű opera managert, az operaélet nemzetközileg elismert egyik legnagyobb személyét, a bécsi Staatsoper egykori igazgatóját kérték fel a verseny elnöki posztjára, akinek jelenléte a legmagasabb szakmai garanciát jelenti. A zsűriben a zenei élet további meghatározó nemzetközi képviselői, operaénekes sztárok, casting igazgatók, kiváló rendezők és karmesterek foglalnak helyet. A verseny lebonyolításának szakmai hátterét a Partiumi Keresztény Egyetem magánének szakának tanárai és diákjai adják.

“A tehetségeket keresem, azokat a különleges hangokat, akiket meg lehet mutatni a világnak, és azon vagyok, hogy én mutassam meg őket először.” – mondja Kesselyák Gergely Liszt Ferenc-díjas karmester, operarendező a zsűri egyik tagja a megmérettetésről.

“A hang, a tiszta adottság a legfontosabb ezen a versenyen, ami a Jóistentől adatott, és ezt a csodát támogatjuk. Így ez egy szimpózium is, amely esélyt ad a “nagy találkozásokra” mester és tanítványa, operaház és szólistája, énekes és managere között. Ez a legnagyobb segítség egy feltörekvő énekesnek.” - vallja Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes művész, a verseny megálmodója.

A legkiválóbbak jelentős díjakra és fellépési lehetőségekre számíthatnak a €30,000 euró összdijazású versenyben.

Az esemény tíz napja alatt a résztvevőknek kivételes lehetőségük nyílik a tanulásra a mesterkurzusok által, kapcsolatok építésére - akár a legnagyobb színpadokig is eljuthatnak - a zsűri illusztris társaságának köszönhetően.

A közönség pedig az elődöntők, a döntő és a gála során is figyelemmel kísérheti a versenyzők szereplését, és meghallgathatja a jövő operacsillagait, első nyilvános fellépéseik egyikén.

Musicum Laude