MesterkurzusSzakmai elismerés Rost Andreának

Blog

Szakmai elismerés Rost Andreának

Bartók-Pászthory díjjal tüntették ki Rost Andreát                              

A Bartók-Pászthory díj kuratórium 2021-ben mesterkurzusunk oktatójának Rost Andrea operaénekesnek a Bartók–Pásztory-díjat, az átadóünnepséget a hagyománynak megfelelően Bartók születésnapján, de online tartották.

Rost Andreáról szóló méltatásában Medveczky Ádám így idézi fel az operaénekes zeneakadémiai felvételijét: „megjelent egy kedves fiatal hölgy, megállt a színpadon, és kinyitott egy könyvet. Természetesen rögtön sejtettük, hogy Norina áriáját fogja énekelni, hiszen az kezdődik egy romantikus regény felolvasásával. Ahogy dalra nyitotta ajkait, elfelejtkeztünk könyvről, mindenről. Elmerültem hangjának színében, kifejezésének gazdagságában.” Mint hozzáteszi, Rost Andrea pályafutása viharos gyorsasággal ívelt fölfelé, hiszen még növendékként debütált Gounod Júliájaként, ám sűrű foglalkoztatottsága ellenére lelkiismeretesen, felkészülten látogatta a szerepgyakorlat órákat, és nem felmondta a leckét, hanem előadta. „Szakmai tökéletesség és költészet, ezek sikerének alappillérei. A bel canto nála anyanyelvként szerepel, de koncertjein bebizonyította, hogy minden zenei stílusban képes nagyszerűt produkálni. Gyönyörűen énekel dalokat, és megigéző kedvességgel olykor operettet” – hangsúlyozta Medveczky Ádám.

Gratulálunk!

A Bartók-Pászthory díjról

Az elismerést a zongoraművész-zeneszerző özvegye, Pásztory Ditta alapította végrendeletében, és 1984 óta minden esztendőben egy-egy kimagasló tevékenységet végző magyar anyanyelvű előadó és zeneszerző kaphatja meg. Olyanoknak ítélik oda, akik munkásságukkal jelentősen hozzájárultak a hazai zenei élet fejlődéséhez, a bartóki szellemiség megőrzéséhez.

Up
M U S I C U M L A U D E
Musicum Laude
en_USEN